A történelmi Őrséghez tartozó, Zala völgyében fekvő település első okleveles említése 1393-ból származik, neve a Pancoz / Pangracius /Pongrác személynévből ered. Egyházilag a Nagyrákoshoz tartozik, temploma nincs, de különösen értékes műemléke az 1754-ben állított „szoknyás” harangláb. Az építmény fa szerkezete tölgyfából készült, a harangot fazsindely védi, a harangozót és magát az „épületet” pedig rozsszalmából készült zsúp. A felhasznált fa természetes színével, bárdolt vagy simított felületével, tökéletes szerkezetével, jó arányával a szerkezet és forma egységéről tanúskodik. Műemléki helyreállítására 1965-ben került sor. Érdekessége, hogy a toronytörzs és a sátortető szerkezeti részei jó állapotban voltak, így az idők folyamán elpusztult szerkezeti elemeket a harangtorony lebontása nélkül cserélték ki. Szomszédságában ma egy működőképes népi kovácsműhely berendezése látható.

Az 1870-es évek táján olasz vándorégetők dolgoztak a faluban. Ez szolgált az alapjául a nevezetes pankaszi téglagyárnak, mely több mint egy évszázadon át szolgáltatta a jó minőségű építő anyagot – nem csak a környék épületeihez. A gyár épületei még megvannak, de 2003-ban megszűnt a termelés.

Az 1885-ben épült egykori iskolában néprajzi gyűjteményt őriznek, ami Kováts Béla (1922 –1994) tanítónak köszönhető. Tanítványaival együtt ő gyűjtötte össze a faluban még fellelhető régi tárgyakat, pl. kópicokat (őrségi, szalmából font terménytároló edény), az 1780-ban készült ácsolt ládát, vagy az 1838-as szövőszéket.