Kerkáskápolna a Kerka patak kiszélesedő völgyében fekszik, ezért területe a többi őrségi településtől eltérően nagyrészt sík. Első okleveles említése 1428-ból származik, Alkarika, vagy másképpen Kápolnásfalu-ként. Nemesnépi Zakál György az 1818-ban kelt Eörséghnek Leírása című tájmonográfiájában így ír róla:

“Kerkásnak azért neveztetik, mivel a’ Kerka vize, a’ melly a’ Vandal Hegyek közt több apró patakotskákból és forrásokból veszi eredetét, és Hodosi, Kotormányi, Dávidházi, Sanyaházi és Bajánházi Helységeknek Határain foly keresztül, itt főképpen meg nagyobbodik. Napkelet felöl Ramocsai, dél felöl pedig Dobraföldi Zala Vármegyei Helységekkel határos. Ennek a’ Helységnek határa minden egyéb Eörséghi Helységnek Határainál jobb, kiesebb, rónább, termékenyebb; a’ honnét a’ Jobbágyi rendszabásoknak bé hozatalakor az Uradalom a’ maga Majér gazdálkodását /:allodiaturáját:/ a’ fölösleg ki jött földekből ideejtette és helyheztette. Dél felöl a’ Kerka mellett szép réteket, kaszálokat; a’ Kerkán túl van a’ Dobraföldi Erdő. Észak felöl majd fél orányi járásra tiszta sík mező körülködik, a’ melybe szép hasáb szántóföldeket szemlélhetni. Azon túl kezd a föld domborodni, és ott sürü Erdük, Fenyvesek emelkednek. Napnyugot felé a ‘ Tseren túl /: a’ mely még K. Kápolnához tartozik:/ igen közel esik Bajánháza”

A 16. század végén Őriszentpéter mellett az Őrség legnépesebb települése volt. Lakói a 16. század második felében protestánsokká lettek. Középkori temploma 1590 körül a török támadások következtében elpusztult. Helyette fából építettek kápolnát, ami az 1700-as évek elején leégett. 1732 – 1735 között a falu lakóinak közel fele a vallásüldözés és a súlyosbodó terhek elől Somogyba szökött és az itt maradottak közül is többeket átköltöztettek az Őrség más településein megüresedett jobbágytelkekre. A falu területének keleti felén a földesúr Batthyány család alakított ki majorságot. Kerkáskápolna az idők folyamán az Őrség egyik legkisebb településévé vált. A lakosságszám az 1949-es adathoz képest is a negyedére csökkent mára.

A faluban áll egy kis kápolna, mely a szájhagyomány szerint egy kocsmai beszélgetésnek köszönheti létét. A 20. század elején egy helybéli gazdálkodó, Avas Dániel – gyermeke nem lévén – a Református Egyházközségre hagyományozta minden vagyonát. Valaki a szemére vetette a jómódú gazdának, hogy minek dolgozik annyit, hiszen az ő sírjára is csak a kutyák fognak pisilni. „Márpedig nem így lesz!” – mondta Avas Dániel, és a saját kertjében megépíttette ezt a kápolna formájú síremléket.

Az elmúlt években az egyházközségnek sikerült felújítania a megörökölt házat, ahol egy magángyűjtő, Balek Tamás gazdag helytörténeti anyaga is helyet kapott. A lovassport egyesület több évtizede működik a faluban. Vas megyében elsőként itt rendeztek összetett fogathajtó versenyt.