Az Őrség északkeleti csücskében fekvő település nevét a legenda szerint a szentgotthárdi csatában jeleskedő Jakab vitézről nyerte, aki jutalmul megkapta a községet. A település központjában áll a XIII. században, román stílusban épített műemlék templom, melynek védőszentje Szent-Jakab apostol. 

A középkor óta létező falut ma már jobbára a mellette kiépített Vadása tóról ismerik a látogatók. Elnevezése a szájhagyomány szerint a patak mentén ásott rókalyukaknak köszönhető, innen kapta a patak a vad-ásta, majd Vadása nevet. A tavat 12 forrás táplálja, vize kristálytiszta. Kialakítása a 20. század elejére tehető és a Sigray grófoknak köszönhető. Később a területet teljesen elhanyagolták. 1968-ban, a helyi lakosság összefogásával kezdődött meg a tó rendbetétele. A kis előtározó, mely ritka vízimadarak élő- és költőhelye (pl. kontyos réce, nagykócsag, laposcsőrű víztaposó), valamint a nagyobb, stranddal rendelkező alsó tó egy tó-együttest alkot, mely a környék egyik legismertebb üdülőövezetévé vált.

Hegyhátszentjakabot egykor „kőművesfalu”-ként is emlegették. A hagyomány szerint olasz kőművesek éltek itt, hatásukra helyi kőműves dinasztiák alakultak ki. Egy 1929-es statisztika szerint a kicsi faluban kettővel több kőműves volt, mint a megyeszékhelyen, Szombathelyen. Ennyi iparos emberre persze helyben nem volt szükség, így a hátukra kapták a szokásos zsákot, amiben a szerszámuk és több napi hideg élelem volt, majd elindultak, hol Ausztriába, hol az akkori Jugoszláviába, vagy Budapestre, munkát keresni. A ma itt élő családok közül a Lukács, Keszte, Herczeg, Szabó, Sóber nevűeket tartják a legrégebbieknek.