Családi műhely

Őriszentpéteren

Róka Kati a családról és a fazekasságról:

1986-ban születtem, Magyarország egyik legszebb vidékén, az Őrségben. Őriszentpéteren nőttem fel, iskoláim mellett szinte minden szabadidőmet Édesanyám fazekas műhelyében töltöttem, itt ragadt rám a szakma szeretete.  A fazekasság apró fogásait, trükkjeit is tőle lestem el és az általam készített termékekbe próbálom átültetni a tőle kapott tudást. 2011-ben indult a saját vállalkozásom – szerencsére azért nem segítség nélkül, hiszen Édesanyám is minden idejét a közös műhelyünkben tölti, együtt alkotunk. 2014-ben megszületett Kislányom, aki szinte a műhelyben nőtt fel mellettem.  Amikor csak lehet, alkot a saját korongján. Elképzelése szerint ő is fazekas lesz, hiszen az ő szavaival élve „ez nem munka, hanem móka”

Az őrségben nagy múltja van a fazekasságnak, sok családban szállt szülőről a gyermekre a szakmai tudás. Főként hagyományos őrségi sütő-főző edényeket, használati-, és dísztárgyakat készítünk korongozással vagy öntéssel, hagyományos színekkel és egyedi, írókázott mintákkal díszítjük, ólommentes mázakkal színezzük, majd elektromos kemencében égetjük ki őket.

Minden termék egyedi, mindnek saját története van.

Kedvenceink a fedeles sütőtálak, a lábasok, a csirkesütő és az evőtányérok. A kerámiákkal történő sütés-főzésnek sajátos hangulata van, mely növeli a belőlük fogyasztott ételek és italok is élvezeti értékét is. Mivel magunk is használjuk az edényeinket, saját tapasztalataink is segítségünkre vannak a készítés során. Kérdéseikkel, észrevételeikkel, tapasztalataikkal bármikor megtalálnak minket.

Róka Kati - Fazekasok

Elérhetőségek

9941 Őriszentpéter, Kovács szer 72.

fazekasno@gmail.com

Tel: +36703379142

www.fazekasno.com